divatDrencseva Natielőtted a jövődfiatal és tehetségeskülönös szakmák

„Megmondtam a szüleimnek, hogy az álmaimat szeretném követni” 2015-05-24

„Megmondtam a szüleimnek, hogy az álmaimat szeretném követni”

Jogi karrier helyett divatblog és saját márka

Drencseva Natalit, Natit felvették a jogi karra, mégis szembeszállt a szülei által megszabott iránnyal, és a gyerekkori álmát követte… Három éve divatbloggerként kezdte, és most, huszonegy évesen már saját márkája és saját üzlete van.

Fejős Éva interjúja

– Hogyan mondtad meg a szüleidnek, hogy nem érdekel a jog?

– Hű, nehéz volt. A ballagás előtt pár napot kint tölthettem Londonban, és ott érett meg bennem a döntés. Mindig rajzolni szerettem, érdekelt a fotózás, izgatott, hogyan születik egy ruha, hogyan kell párosítani a darabokat, és odakint, Londonban rájöttem, hogy muszáj felvállalnom: arra az útra lépek, amit szeretek. Teljesen fölösleges jogot tanulnom, ha nem érdekel. Összeszedtem minden bátorságomat, és a ballagás napján bejelentettem otthon, hogy az álmaimat fogom követni…

– Boldogan elfogadták? Mondták, hogy „édes lányom, hagyd a fenébe a jogot, és csinálj nyugodtan egy divatblogot, éld azt az életet, amit szeretnél”?

– Peeeersze… – nevet. – Hát nem, őrületes balhé lett belőle. Apukám ragaszkodott hozzá, hogy normális diplomát szerezzek, teljesen őrültségnek tartotta az irányt, amit kitaláltam, annak ellenére, hogy elismerte a kreativitásomat. Végül pótfelvételin felvettek a MODART divatmenedzser szakára, de persze ezzel nem nyugtattam meg a szüleimet. Én viszont tudtam, hogy ez az az irány, ami érdekel (hogy a szüleim megnyugodjanak, most levelezőn andragógia szakra is járok). Még abban az évben elindítottam a divatblogomat, a saját ruhatáramból válogattam a darabokat, és én is viseltem ezeket. Engem is meglepett, hogy az első bejegyzésemet vagy kétszázan lájkolták…

– Már akkor is profi képek voltak a blogon?

– Nem, bár fontosnak tartottam volna – de tizennyolc évesen nem tudtam fotóst fizetni. A legjobb barátnőm készítette a képeket, egy ismerős az oldalt. Rendszeresen írtam a posztokat, és úgy öt-hat hónappal később eljutottam odáig, hogy barterben profi fotósokkal tudtam dolgozni.

– A divatbloggal lehet pénzt keresni Magyarországon?

– Á, dehogy, most sem keresek vele, pedig már két és fél éve működik a blogom, és meglehetősen olvasott. De nem is ez a cél, viszont ahogy egyre népszerűbbé vált az oldalam – persze ehhez megújítottuk, és a megjelenése is professzionálissá vált –, egyre több cég jelezte, hogy együttműködnének velem, vagyis elkezdtem bemutatni a termékeiket a blogon. Az együttműködéseket én is hajtottam, például az F&F-fel, H&M-mel nagyon szerettem volna együtt dolgozni, mert elérhető árúak, hétköznap hordhatóak a termékeik, és nagyon boldog voltam, amikor sikerült megállapodnom velük. Pénzt a personal stylingolással, vagyis otthoni gardróbrendezéssel, vásárlási tanácsadással tudtam keresni. Amikor már másfél éve kitartóan írtam a blogot, egy online stílusmagazin felkért divatszerkesztőnek, és amíg belefért az életembe, addig velük is együtt dolgoztam, miközben magazinoknak, például a Joy-nak szintén készítettem összeállításokat.

– Honnan inspirálódik egy divatblogger?

– Külföldi divatoldalakat, magazinokat olvasok, és ma már ott vagyok egy-két nagyobb divathéten is, miközben a saját elképzeléseimet szintén papírra vetem. Saját magamon kísérletezem… – mosolyog.

– Azt mondják, a stílus nem pénz kérdése.

– Ezzel nem feltétlenül értek egyet. Bár ne kellene pénz ahhoz, hogy valaki kialakítsa az egyéni stílusát! A kiegészítők, táskák, cipők mindenképpen drágák…

– Úgy látom, kezdenek eltolódni a hangsúlyok a szakmai életedben, a stylist ma már inkább divattervező…

– Már évek óta rajzolom az általam megálmodott modelleket, és egy modellező elkészíti a rajzaim alapján a szabásmintákat és a mintadarabot. Eleinte csak magamnak varrattam meg ezeket a ruhákat, de tudtam, hogy a blogon keresztül lesznek majd követőim, akik szintén szeretnék viselni az általam tervezett darabokat. Így kezdtem tudatosan felépíteni a márkámat, a NANA’s-t, és a blogom kedvelőire számítottam akkor is, amikor pár hónappal ezelőtt családi segítséggel sikerült megnyitnom a saját üzletemet.

– Minden kezdet nehéz. Gondolom, még nem nagy a forgalom…

– Képzeld, beindult az üzlet! Sokan keresnek fel a boltban, akik a blogomat követték, ebben biztosan szerepet játszik, hogy az egyedi tervezésű ruháim mind elérhető árúak, a legdrágább tizenötezer forint.

– Számítottál ilyen gyors sikerre?

– Arra igen, hogy a divatblogos hátteremmel könnyebb lesz elindulni, de nagyon meglepett, hogy ennyien keresik az általam tervezett darabokat.

– Ráadásul veled is találkozhatnak az üzletben.

– Én vagyok a tervező, a blogger, rohanok anyagok után, naponta fotózunk a párommal (aki egyébként fotós), képeket szerkesztek, a webshopomat tervezem, és én viszem az üzletet is, közben tanulok, vizsgázom. Kicsit összejött, eléggé rohanós az életem. Bár fáradt vagyok, mégis imádom, mert ez az, amiről álmodtam. Remélem, hogy szeptembertől már fel tudok venni az üzletbe egy alkalmazottat, és a nagy álmom a lassú bővülés. Arról ábrándozom, hogy külföldön is megismerjenek, mind divatbloggerként, mind pedig tervezőként.

– Mondd, huszonegy évesen már teljesen önálló életet élsz?

– Néhány hónapig a párommal béreltünk egy lakást a belvárosban, de hiányzott a csend és a természet, úgyhogy visszaköltöztünk anyuékhoz a családi házba… Szóval felnőttem, de otthon még mindig gyerek vagyok…

Drencseva Nati hamarosan nyári divat-összeállítással is jelentkezik a magazinban, a blogját itt, a Facebook-oldalát itt olvashatjátok. A NANA’s márkabolt pedig Budapesten, a VI. kerületben, a Székely Mihály utcában található.


Olvastad már?


nőnek lenni jó

richter

Így készüljünk karácsonyra! – tanácsok a Kicsiház bloggerétől
2016-12-22
Életet menthet a vizsgálat
2016-12-12
„Tudatosan felkészítjük a gyerekeinket az önálló életre” – Ördög Nóra az anyaságról
2016-12-05

kaland

nőnek lenni jó

utazás

„Elfogadom, ha nincs holnap” – beszélgetés Harmincz Ritával, A sárga ruhás lánnyal
2016-10-28
Copyright © 2016 - Made with love by CANTINART