parallax background

„Tudatosan felkészítjük a gyerekeinket az önálló életre” – Ördög Nóra az anyaságról

2016-12-05
parallax background
 

„Tudatosan felkészítjük a gyerekeinket az önálló életre” - Ördög Nóra az anyaságról

Fejős Éva interjúja

Rengeteg a munkája, élete középpontjában mégis a család áll. A mobiltelefonnal való „babrálás” nem ronthat bele a gyerekeivel töltött időbe, és már nem akar tökéletes családanya lenni.
A Richter a Nőkért Nőnek lenni jó programjának idei utolsó előtti beszélgetését Ördög Nórával készítettem.

ordog_4

– Nóri, milyen angyali nyugalom van az arcodon, pedig egész reggel rohantál, és még délelőtt sincs…
– Bölcsibe vittem a kisfiamat, a lányomat óvodába, tudom, hogy szuperül érzik magukat, most kicsit lazíthatok, illetve intézhetem a dolgaimat. Jó kezekben vannak, és nincs lelkiismeret-furdalásom, pedig eleinte volt.
– Miért?
– Mert korábban egy „mini-napközit” működtettünk nekik és egy barátunk gyerekeinek itt, a férjem stúdiójában. Mindig itt voltak, mégis olyan környezetben, mintha bölcsiben lennének. Volt egy dadusuk, a férjem vagy én pedig itt voltunk egy karnyújtjásnyira…
– Mindig megteremted azt az időt, amikor csak velük foglalkozol?
– Igyekszem. Persze nem vagyok tökéletes anya, de azon vagyok, hogy amikor velük vagyok, akkor ne legyen telefon, ne vonja el a figyelmemet róluk semmi és senki. Csak hát ez nem könnyű. Persze nem szeretném, ha azt látnák, hogy anya folyton a mobilját babrálja, szóval ebben elég következetes vagyok.
– És velük is ilyen nyugodt vagy?
– Láttál volna ma reggel! Mici és Venci is más-más zenét akart hallgatni a kocsiban, Mici a telefonomat követelte, de eljött egy pont, amikor látták, hogy tovább nem érdemes packázni anyával… (nevet). Egyébként, ha nincs rohanás, ha nagyjából utolérem magam, ha nem áll otthon a mosatlan, hanem viszonylag rend van, ha megválaszoltam a leveleimet, akkor nyugodt vagyok. Már nem törekszem a tökéletességre. Sok mindenben a gyerekeim döntenek, mondhatom, bizonyos dolgokban ők a főnökök, és már el tudom engedni azokat a dolgokat, amelyek nem annyira fontosak.

 

ordog_1

– El tudtad engedni az anyasággal járó félelmeket is?
– Igen, és ebben nagy segítségemre volt a férjem, Nánási Pál, ő rengeteget csiszolt rajtam. Ő sokkal lazább, liberálisabb, mint én, távolabbról lát rá az anyai félelmeimre, görcseimre, és egyetlen szavával megnyugtat. Már tényleg nem csinálok ügyet belőle, hogy összeszedjem a játékokat a földről, ha tudom, hogy három perc múlva újra ki fogják szórni a gyerekek. Szóval már nem törekszem tökéletességre.
– Gondolom, ismert fotósként a férjed a nőiességedre is hat és hatott, nem?
– Nagyon! Neki a hivatása és az alapbeállítottsága is, hogy mindenkiben meglátja a szépet. Mázlista vagyok, mert bennem gyakran észreveszi a szépet és a szeretnivalót, és jelzi is, ez pedig nagyon jólesik nekem. Nyilván kell egy férfi, aki egy nő nőiességét erősíti, visszatükrözi, és ez nekem megadatik. A gyerekeink miatt sok mindent alárendelünk, de ahhoz ragaszkodunk, hogy kettesben is töltsünk el bizonyos időt. Például hetente egyszer biztosan van egy-egy olyan este, amikor a nagyszülőkre bízzuk a gyerekeket, mi pedig elmegyünk vacsorázni, moziba, vagy barátokkal találkozunk. Ez nagyon fontos, erősíti a kapcsolatunkat.
– Milyennek látod magad az általa készített fotókon?
– Ő azt a nőt látja bennem, aki én vagyok. Készült már olyan kép rólam, amin szépnek találtam magam, viszont nem ismertem magamra… tudod, van ilyen. A férjem képein mindig ott vagyok, én vagyok.
– Mi az, amit a lányod már eltanult tőled, ha a nőiességnél maradunk?
– Hát… tőlem és a Disney hercegnőktől (nevet). A csillogó szoknyában pörgés-forgást, azt igen. Én is szerettem ezeket gyerekkoromban, és a tévében is felöltöztetnek nőies ruhákba. De amúgy már Micivel össze tudunk különbözni azon, hogy mit vegyen fel reggel. Sokszor rá is hagyom, mert nem tetszik neki a választásom. Ő nagyon önálló, már főzni tanul tőlem, bár igaz, Venci is nagyon kíváncsi arra, hogy mi készül a konyhában, sokszor egész főzés alatt a karomban van, és figyeli, mit csinálok.
– Mi az, amit nem fog megtanulni tőled a kislányod?
– Talán a vasalást. Azt nem én csinálom, már nem fér bele az életmódunkba, de nyilván majd megtanulja magától, ha itt lesz az ideje, és esetleg koleszba kerül.
– Húha, már most a leváláson gondolkozol?
– Szerencsére a leválás még távol van, de ez az élet rendje. Bizonyos szempontból tudatosan készülök arra, hogy egyszer majd elköltöznek tőlünk a gyerekeink, igyekszünk már most elkezdeni felkészíteni őket a későbbi önálló életükre. A lényeg, hogy érezzem: kapnak olyan tudást, képességet, amelynek segítségével akár a jég hátán is megélnek majd.